Ezen a nyáron még a Balatont is a hibrid munkavégzés körüli kérdések árasztották el. A pandémiás feszültségek csökkenését követően a kisebb cégek nagy lendülettel tértek vissza irodáikba, a nagyok pedig elkezdték megtervezni a nyári szabadságolások utáni, mérsékelt létszámú visszatérést. Ez lesz ugyanis a hibrid: valakik otthonról dolgoznak, miközben mások bent vannak az irodában és ezek a szerepek akár naponta is változnak. Miután levezényeltem jónéhány izzasztó workshopot, amiben azt igyekeztünk kitalálni vezetőkkel, hogy ez mégis hogyan lesz kivitelezhető, úgy érzem, hogy a káosz féléve előtt állunk.
Az elmúlt másfél év forradalmi volt a munka világában, hiszen a korábban elindult folyamatok (távmunka, digitalizáció, felhatalmazás) űrrakétára szálltak és hetek alatt álltak be egy új, lényegesen fejlettebb szintre. Ráadásul előtérbe került a munkán kívüli élet is, a társadalom egy jó része új felismerésekkel gazdagodott, a családban, otthonunkban töltött idő is átértékelődött. Ezért nehéz most visszahívni a kollégákat az irodákba és az is kérdéses, hogy mekkora szükség van erre valójában?
Ha újrapörgetjük az első világháború óta eltelt száz évet, akkor észrevehetjük, hogy mostanra túlzottan leegyszerűsítettük az életünket és a technológiai fejlődés miatt nincs is már annyi munka, mint amekkora a népességet napi nyolc órában foglalkoztatni tudná. Most ezt, itt, a fejlett világban azzal hidaljuk át, hogy nagy szervezeteket építve feladatokat kreálunk, kialakítunk hangzatos pozíciókat és elfoglaljuk magunkat. Saját megfigyelésem szerint egy ezer fős szervezetben kb a munkaerő tíz százaléka redundáns feladatot végez, akár el is lehetne küldeni. Ehelyett inkább megtartjuk: szépen melegítjük egymást, mert így többeknek van kényelmesebb dolga, könnyebb elmenni szabadságra és kitűnni is egy kis hajtással. Ha előrevetítjük ezeket a trendeket, eljöhet az idő, amikor a home office napok nem lesznek kifizetve, aztán meg már dolgozni se kell alattuk és így eljutunk majd a négynapos munkahéthez. Abban mindenkinek lesz valamennyi munkája, de mivel összességében nem lesz annyi elvégezhető munka, hogy fixen heti öt napot dolgozzunk, fizetést se annyiért fogunk kapni. Kérdés, hogy az életszínvonalra és a fogyasztói társadalomra hogyan hat majd ez? Jobban fogjuk magunkat érezni vagy rosszabbul? Visszaállunk a saját paprikánk megtermelésére vagy a bűnözés fog megugrani?
Kicsit előreszaladtam…amit most látunk, hogy a hibrid munkarend kialakításában nincs még gyakorlatunk, nincsenek kész válaszok és amelyik szervezet próbálkozik, ott is sok a belső ellenállás. A vezetők eléggé magukra vannak hagyva a konkrét, dolgozói kérdések kezelésében és küzdenek, hogy a szakmai feladataik mellett a megnövekedett, EQ-igényes feladatokat (ellenállás-kezelés, igény-egyeztetés, szabályalkotás, hibrid meeting moderálás) is el tudják látni. Különösen nehéz ez ott, ahol a vezetők eddig operatív szinten működtek csak és most keresnek segítséget, oktatást a vezetés emberi oldalának gyakorlásához.
Amit már most biztosan látunk, hogy a túl nagy demokrácia és a túl tág keretek vélhetően ezután sem fognak működni. Ha egy cég azt mondja, hogy nálunk mindenki akkor és onnan dolgozik, amikor és ahonnan akar, számíthat rá, hogy idővel csökkennek a kreatív ötletek és a munkatársak közötti együttműködés szintje (mert lecsökken az interakció), hétfőn és pénteken feleslegessé válik az irodaház fenntartása (mert azon napokat inkább home officenak szeretjük) és a hovatartozás érzése, corporate identity is elporlad, ami könnyedén eredményezhet majd fluktuáció-növekedést.
Jobban jár tehát a vállalat, ha eldönti, hogy mekkora rugalmassággal tud együttélni – ez jellemzően a tulajdonosok, felsővezetők vérmérsékletétől, szocializációjától, bizalmi szintjétől függ – és ennek megfelelő szabályokat hoz. Például azt mondja, hogy az ötven százalék jelenlét az elvárt vagy a heti egy nap távmunka a megengedett. Aztán lesznek munkavállalók, akik lázadoznak, ezek egy része idővel beletörődik, más része pedig elmegy, mert keres magának egy olyan helyet, ahol az az alapszabály, ami számára komfortos. Ide meg jönnek majd olyanok, akik a mi alapszabályunkkal értenek egyet és erre szerződve már nem fogják megkérdőjelezni az elvárásokat. Egyéni igényeket is megpróbálhatunk kiszolgálni, de ne lepődjünk meg, ha ezzel lukra futunk. Például ha azt mondom, hogy az irodától hatvan km-re lakó kolléga dolgozhat otthonról, akkor mi van azzal, aki 58 km-re lakik? Ha egy budapesti cég Pécsett találja meg azt a jogászt, aki legjobban megfelel a kiírt pozíciónak, akkor egyedül neki enged 100% távmunkát vagy fel se veszi, mert nem fogja tudni teljesíteni a bejárási követelményeket?
A távmunka, amihez most hozzászoktunk, nem egyenlő a kötetlen szabadsággal és a jelenleg kialakuló hibrid munkavégzési modellek sem jelentik azt, hogy innentől már kívánságműsor lehet a munkából. Ne felejtsük el, hogy a munka alapvetően egy szerződéses kötelem, amiben azt vállalom, hogy bizonyos időmet/teljesítményemet bizonyos összegért eladok és ezt a szerződésben lefektetett peremfeltételek mellett teszem. Amikor a szerződés valamely eleme nem tetszik – a fizetés nagysága, az elrendelt irodábajárás vagy a HO napok alacsony száma – akkor dönthetek úgy, hogy jelzem elégedetlenségem, újratárgyalást kezdeményezek és ennek eredménytelensége esetén másik munkahelyet keresek. A munkáltató meg dönthet úgy, hogy fontos vagyok neki annyira, hogy eltérjen a szabályoktól, esetleg módosítsa azokat. Ha nem kellettünk egymásnak, akkor is biztosan lesz egy másik olyan hely, ahova pont én kellek és a régi helyem is fog tudni pótolni engem valakivel, akinek meg épp azok a feltételek tetszenek. Szerintem ez az átrendeződés foglal majd le minket 2022-ben.
Az írás – rövidített változata – eredetileg a Forbes 2021. szeptemberi, nyomtatott számának 11. oldalán jelent meg.
