Tegyük néha magunkat is töltőre!

‘Az Elég Jó Vezető’ Program – 10. rész – stresszkezelés

Nyugodj meg, mert attól megnyugszol – mondják a mémek. De szép is lenne, ha így működnénk! Jön a jó tündér, suhint egyet a varázspálcájával és megszűnik a stressz és minden zavaró faktor és a zen lengi körül napunk mind a 24 óráját. Csak sajnos a tündérmesének vége szakad, mielőtt még elkezdődne és kénytelenek vagyunk saját magunk tenni a minket érő stressz ellen – vagy éppen érte? Megnézzük mindkét aspektust ’Az Elég Jó Vezető” tizedik részében.

Ez az írás „Az Elég Jó Vezető” sorozat tizedik része. Az előző részek a sorozat facebook oldalán olvashatóak vissza.

Divatos lett manapság a stresszt szidni mindenféle nyavalyánk miatt. De tudjuk egyáltalán, hogy mit is jelent maga a szó? A latin eredeti szerint megsérteni, bántani, szorítani. A természettudományokban általánosabban a valamire ható külső nyomást nevezik stressznek. Az orvostudományban, a 20. századtól nyert kettős értelmet: egyrészt a szervezetre ható külső körülményeket (pl. ütés, hő), másrészt az ezek hatására lezajló belső változásokat értjük alatta. Külső hatás lehet mindennapjainkban a zajos város, a bújtatott költségek, a pletykák, az időjárási frontok, a sok egy helyben ülés, az információhiány, a főnök gyorsan változó elvárásai, az informatikai rendszer hibái ésatöbbi. Néhány az ezek hatására lezajló belső változások közül: fejfájás, idegeskedés, csalódottság, isiász, alváshiány vagy magány.

Persze – szerencsére – nem minden kedvezőtlen külső körülményből csinálunk belső változást magunknak. A döntési pont azután következik el, hogy szembe kerültünk egy megoldandó helyzettel (pl. jön a főnök délután ötkor, hogy még gyorsan írd át a prezit, amivel holnap reggel megy a nagyfőnökhöz). Ha van megfelelő és/vagy elegendő erőforrásunk a helyzet megoldásához, akkor megoldjuk, viszont ha nincs, akkor könnyen bestresszelünk tőle. „Rendben, kicserélem az ábrát egy másikra, amit már amúgy is elkészítettem meg csinálok az elejére egy összefoglalót, simán megvan 20 perc alatt” versus „Ki van még itt a társterületekről, hogy megadja a hiányzó adatokat? Hogyan fogok odaérni az edzésre/a gyerekekért a suliba? Miért gondolja ez az ember, hogy nekem nincs magánéletem?” Ismerős kérdések, ugye?

A belsővé tett stresszt élettani hatásokkal is jelzi a szervezetünk:

banhidi-stressz2

Vagyis a testünk megtesz minden tőle telhetőt, hogy felkészítsen minket a kihívással való szembenézésre. A mammutvadászatok korából jönnek ezek a válaszaink, a hüllőagyunk létfenntartó funkciójának köszönhetjük őket. Itt két válaszreakció van egy vélt támadással szemben: üss vagy fuss! Az emelkedett pulzus, gyorsabb levegővétel, magasabb oxigéntartalmú vér mind segíti a menekülést, de például az izzadás a maga szagával a támadást, az ellenfél elriasztását is támogatja.

Ily módon a stresszről, mint a barátunkról is gondolkodhatunk, ahogyan azt Kelly McGonial nagysikerű TED beszédében is bemutatja. Nézzétek meg, megéri!

Tehát: a stressz szociálissá is tesz a „helyzet” közben felszabaduló oxitocin hormon hatására, vagyis arra késztet, hogy keressünk kapcsolatokat, kérjük segítséget. Sőt, azt is kimutatták, hogy aki másokon segít, arra nem hat károsan a stressz. Másik oldalról ide is érvényes a „mindset matters” mondás, vagyis az, hogy a gondolkodásunk mindent meghatároz. Aki úgy tekint a stresszre, mint egy olyan reakcióra, amely segít neki megküzdeni a kihívásokkal, azt sokkal kevésbé érik el annak szervezetre gyakorolt negatív hatásai.

Összecseng ez a következtetés Carol Dweck nagysikerű elméletével is, melyet szintén érdemes a TED-en megnézni. A growth mindset vagy fejlődő szemlélet azokra az emberekre jellemző, akik úgy gondolják, hogy képességeik életük során folyamatosan fejleszthető, hajlandóak újat tanulni és kockáztatni is, a változásokhoz alkalmazkodnak, hibáikat beismerik, a kritikát a fejlődésük szolgálatába állítják és mások sikere inspirálja őket. A rögzült szemléletű ember ezzel szemben abban hisz, hogy tehetsége és képességei születésétől fogva adottak, célja, hogy okosnak tűnjön és ne hibázzon, erőfeszítést nem szívesen tesz, a kritikát elutasítja és mások sikere elkedvetleníti. A stresszre barátként tekintő ember fejlődő szemlélettel úgy néz a megoldandó helyzetre, hogy „még” nem tudom, hogyan fogom megoldani, de kitalálom.

Egy másik szófordulat, ami segíthet fejben átkapcsolni a megoldáskeresés irányába az „Igen, és…”. Ugye mondanom sem kell, hogy az „igen, de…” helyett javaslom. Használjuk gondolkodás nélkül, ugyanazokat a szavakat helyezve mögé, mint a „de” esetében tennénk. A fenti példánknál maradva, az általános reakció ez lenne: „Igen főnök, látom, hogy ez egy fontos prezentáció lesz holnap, de nekem fél óra múlva haza kell mennem, nem tudok addig mindent megcsinálni” – erre a főnök jó eséllyel előveszi a főnök-kártyát, beleáll a helyzetbe és minimum gondoskodik róla, hogy rosszul érezzük magunkat, akárhol leszünk is fél hatkor. Mondjuk inkább ezt: „Igen főnök, látom, hogy ez egy fontos prezentáció lesz holnap és nekem fél óra múlva haza kell mennem, nézzük meg mit a legfontosabb megcsinálni, ami nekem ennyi időbe belefér”. Ezzel nem ásunk árkot kettőnk közé, látszik bennünk a segítő szándék és még esélyünk is van fél hatkor tényleg lelépni.

Anélkül, hogy túlzott hangsúlyt fektetnék az időben hazamenni kérdéskörre, kitérek arra a megfigyelésemre, ami persze általánosítás, de sajnos túl sok mindenkire igaz: nem tartjuk kellőképpen tiszteletben a testünk igényeit, túlzottan kihasználjuk magunkat és kevés teret és időt hagyunk a regenerálódásnak. Pedig mind az agyunknak, mint a fizikai gépezetünknek energiára van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán felvehesse a kesztyűt az őt érő hatásokkal szemben. Hasonlóképp a repülőgépeken oktatott sorrenddel: vészhelyzetben először a saját oxigén-ellátásunkról kell gondoskodnunk és csak utána tehetjük fel a maszkot utastársainkra is. Én úgy látom ezzel ellentétben, hogy hajlamosak vagyunk alábecsülni saját fontosságunkat.

ejv_2

Aktívan gondoskodunk viszont például a mobiltelefonunkról. Este otthon első dolgunk a töltőre dugni, de akár napközben az autóban vagy az íróasztalunkon is áramforrásra csatlakoztatjuk. Tesszük ezt azért, mert tudjuk, hogy az a temérdek alkalmazás meríti az akkumulátort és egy lemerült akkumulátorral a telefonunk maximum papírnehezéknek alkalmas, használni nem fogjuk tudni. Javaslatom: legyünk a saját magunk mobiltelefonjai! Tekintsük magunkat alkalmazások tucatjait futtató gépezetnek, aminek ugyanúgy szüksége van a töltésre, mintha chipekből és bitekből állna. A prezentációkészítés, üzleti tervezés, értékesítés, megbeszélésvezetés, főzés, gyereknevelés, edzés, rokonlátogatás, takarítás, bevásárlás és társai mind olyan tevékenységek (alkalmazások), amelyek a mi energiánkat (akkumulátorunkat) igénylik és fogyasztják. Gondoskodnunk kell tehát a folyamatos töltésről is. Nehézségünk a telefonokkal szemben, hogy az akkumulátoraink nem minden esetben ugyanabból az anyagból készülnek, sőt, túlzottan sokfélék is, így mindenkinek saját magának kell kiismernie az őt töltő elemek tárházát. Általánosságban azért ezek ott vannak a listán:

  • Alvás – napi 7 óra, még éjfél előtt indítva
  • Ivás – 20 testsúlykg-ként 1 liter víz naponta
  • Evés – anyagcsere típusunknak megfelelően olyan ételek, amiket hasznosan tudunk elégetni
  • Mozgás – testalkatunknak megfelelően
  • Családi élet / barátok
  • Színház / mozi / koncert / sportesemény / olvasás
  • Orvos / pszichológus / fogorvos / gyógytorna
  • Kozmetikus / fodrász / masszőr

A lista eleje egyben fontossági sorrendet is jelöl: alvás nélkül esélyünk sincs a stresszel való megküzdésre. Elvégeztem nemrégiben a Courseran a Michigan Egyetem rövid képzését az alvás rejtelmeiről, melynek vége egy hét napos kihívás volt az alábbi szabályok szerint.

ejv_3

Szerencsémre az iskola őszi szünetben nem kellett korán kelnünk, így bele tudtam vágni e kihívásba és némi meglepetésemre már a harmadik napon érezhető hatást hozott: kiegyensúlyozottabb, rugalmasabb, humorosabb, tettre készebb voltam, mint kevesebb és rendszertelenebb alvással úgy általában. Most, hogy közeledik a téli szünet, újra készülök egy ilyesfajta „tisztítókúrára”, ezúttal két hetet tűztem ki célul. Kedves „Elég Jó Vezetők”, tartsatok Ti is velem és aludjunk egy jót erre a tartalmas évre! Az addig hátralévő, stresszesnek ígérkező két hétben pedig ajánlom figyelmetekbe az ünnepi díszbe öltözött weblapomat, amin akár a stresszt is levezethetitek egy jó kis égősor-bombázás formájában. Találkozunk 2018-ban!

Borítókép illusztráció: Marcus Goldson

Az írás eredetileg a Forbes.hu-n jelent meg 2017. decemberében: https://forbes.hu/legyel-jobb/tegyuk-neha-magunkat-is-toltore/

Leave a comment

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: