Az Év Coacha 2012

bb_coyAz a megtiszteltetés ért, hogy a 2012-ben végzett munkám elismeréseképp megkaptam az “Év Coacha” kitüntető címet, melyet az ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) Magyar Tagozatának tagjai titkos választással, szakmai szempontokat mérlegelve ítéletek nekem. Hálás vagyok a szakmának, hogy ilyen nagyra értékelik munkásságomat és büszke vagyok ügyfelemre, aki mindazt végigcsinálta, amit a nyertes pályázatban leírtunk. Köszönöm!

A vonatkozó esetleírás az ICF Coach Klub oldalán is megjelent: 2012 ICF Év Coacha: Bánhidi Brigitta

és itt is olvasható:

Az elmúlt években felismertem, hogy a napsütésen kívül a sikerélmény is elengedhetetlen számomra ahhoz, hogy esténként elégedetten hajtsam álomra a fejem. A napsütéses órák számát még coachként sem tudom  befolyásolni, minden nap tehetek viszont azért, hogy ügyfeleim tisztábban lássanak, közelebb kerüljenek problémáik megoldásához, meghatározzák a céljukhoz vezető utat, újabb nézőpontokat fedezzenek fel vagy egyszerűen csak megnyugodjanak egy nehéz helyzetben. A most bemutatandó eset hosszú, de számomra nagyon tanulságos és számos pontján éreztem úgy, hogy „ezért érdemes csinálni”. Az idézett mondatok ügyfelem beszámolójából származnak, közlésükhöz hozzájárult.

Ügyfelemmel 2010 elején dolgoztam először, a középvezetőivel való kommunikáció volt terítéken. Az igazgatótanács bizalmát élvezte, fajsúlyos projekteket menedzselt, tele volt ötletekkel. 2011. őszén keresett fel újra, hogy megtaláljuk, mi romlott el („Nyakig ültem a dobozban”).

Tudtam, hogy szereti a feladatokat és vizuális típus. Házi feladatként naplózta érzéseit, majd következő ülésünkön megfogalmazta: megalázottságot érez, semmibe veszik felettesei és vezetőtársai. Sértődött sündisznóként bezárkózott, védekező pozíciót vett fel. Nem tudta, mikor vesztette el a vezetők bizalmát, de szerette volna visszanyerni erejét.

Átütő erejűnek bizonyult az alkalom, amikor a korábbi eseményeket listázta egy idő-egyenesen, majd érzéskártyákból alá (negatív) és fölé (pozitív) pakolta, hogy az adott ponton hogy érezte magát. Azonnal rájött, hogy hol kell kezdenie a probléma megoldását. („A coaching segített abban, hogy a dobozt elkezdjem lebontani magam körül és legyen bátorságom szembenézni a valós helyzettel. Büszke voltam magamra, hogy fel merem hozni a problémákat, le tudok ülni a vezetőmmel és azt mondani: beszéljünk, mert valami nagyon nincs rendben.”)

A következő időpontunk előtt felhívott és közölte, hogy kirúgták. Nehéz szívvel hallgattam és nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy ebben nekem is felelősségem van. Beszélgetéseink hatására tett lépéseket, melyek felettesét is késztethették egy régebben halogatott döntés meghozatalára.

Ezután végigment a gyász tipikus fázisain. Még hónapokig dolgozott eredeti pozíciójában, így a remény is többször feléledt, hogy mégis maradhat. Különböző listákat készítettünk: mik a lehetséges kimenetelek, mitől fél, mit adott neki ez a munkahely, mit adott Ő cserébe, mihez ért még, milyen értékek vezérlik életét, mi ezek fontossági sorrendje. („A coachingnak köszönhetően túl tudtam élni ezt az időszakot, segített józanabb és higgadtabb lenni, kaptam eszközt ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzak ki ebből a szerencsétlen helyzetből: minden alkalommal házi feladatokkal tömve mentem el, és csak tanultam, elemeztem, tanultam, elemeztem, tanultam, elemeztem…”)

Munkánk átcsapott karrier-coaching folyamatba. Az ideális munkát és munkahelyet is körülírta, kiegészítő saját vállalkozás terve is körvonalazódott. Ahogy távolodott az előző munkahely, egyre tisztábban látta, hogy csak hálás lehet a helyzetnek, levonta a tanulságokat és megfogalmazott kívánatos magatartásokat következő állásához. („A „dreamjob” definíciója nagyon fontos kapaszkodó a mai mindennapi munkám során is.”)

Fordított álláshirdetést is készített egyszer, mely szerinte reális képet festett róla. Mikor felolvastam neki, hogy javasoljon valamit annak, aki ezt írta, ledöbbent, üresnek és nagyképűnek érezte. Tovább kerestük a belső mondanivalót: megírta saját gyászbeszédének vázlatát. Morbid és nehéz feladat volt, de később ezt jelölte meg fordulópontként. Itt fogalmazta meg a számára hosszú távon fontos értékeket és engedett el korábbi kritériumokat.  („A coaching folyamatnak köszönhetően maradtam a földön és kapott keretet az álláskeresési tevékenységem. Képessé tett arra, hogy nemet mondjak a hosszú távú céljaimmal ütköző lehetőségekre.”)

 Az eredetileg tervezettnél hamarabb kiderült, hogy nincs szüksége több támogatásra. Búcsúfeladatként listázta, hogy milyen  tevékenységek töltik és honnan tud erőt meríteni. („Azt éreztem, hogy minden alkalom után több vagyok, tudatosabban kezelem saját magamat. Ehhez kellett a coachom, tudatossága, maximalizmusa, kitartása, empátiája, szigora, humora, fegyelme… „)

Néhány hónapja elhelyezkedett, új állását hosszú távú céljai felé vezető útnak látja. Itt már a kezdetektől tudatosan szeretné építeni vezetői imidzsét és megfogalmazni prioritásait. Újra együtt dolgozunk tehát, az első 90 napját támogatom.

Hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Építsünk lépcsőt az elénk gördülő kövekből! | banhidibrigitta

Ön mit gondol erről?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s