Rászóltak a Netflixre, ezért a második héten már kevesebb hirdetése jött velem szembe a neten, mégis egy 3 évvel ezelőtti sorozatuk címe jutott eszembe az e heti munkáim során: ONE DAY AT A TIME. Itt tartunk most vírusügyileg: a mára tudunk koncentrálni, mert a holnap egészen új helyzetet is hozhat. Vezetői feladataink napról napra lépegetve:
A változáshoz való alkalmazkodásunk görbéjén minél gyorsabb léptekkel haladjunk az elfogadás szintjéig. Ha a homokba dugjuk a fejünket és úgy csinálunk, mintha a mi 100 méteres környezetünket direkt elkerülné a vírus vagy ha a lógós kollégákra hivatkozva tiltakozunk a távmunka ellen, akkor is ez van, akkor is ebbe a helyzetbe sodródtunk és akkor is nekünk kell egyel okosabbnak lennünk, mint amit a ránk bízott csapattól elvárhatunk.
Ezzel együtt fogadjuk el azt is, hogy ez nekünk is nehezen megy…amíg pörög a nap és sok a feladat, addig úgy tudunk tenni, mintha minden rendben lenne, de amikor át kell menni a boltba és gyorsított léptekkel haladunk a kihalt utcán, akkor mégiscsak belehasít a fejünkbe a gondolat, hogy ez itt most valami más, valami ismeretlen, valami veszélyes. Ez van, engedjük meg magunknak az érzést – de ne süllyedjünk el benne!
Az agyunk úgy van kitalálva, hogy stresszhelyzetben a létfenntartás legyen az egyes számú prioritása, ezért ilyenkor akaratunk ellenére is átveszi az irányítást a legrégebbi agyrészünk, a hüllőagy*. Üss vagy fuss a két jellemző reakciója és még akkor fejlesztette ezt ki, amikor szaladnunk kellett a vaddisznó elől vagy megvédeni a barlangunkat a szomszédos törzsek támadásától. Ez a vírusmizéria most egy nagyfokú stressz a globalizált világ számára ezért érthetőek a kollégáid „életmentő” reakciói is, mint pl. a készpénzzel fizető vásárlóra való morgás vagy az ügyeleti beosztás elől mondvacsinált betegséggel való kibújás. Vezetőként feladatod felmérni, hogy ki mennyire pánikolt be a helyzettől, hogy személyes támogatást tudj neki nyújtani. Fő eszközöd ebben az értő figyelem.
Extra fontos vezetői feladat lett a csapat összetartása, pláne ott, ahol eddig nem volt módi a home office. Hiába tűnik feleslegesnek, szánj időt reggelente egy 15 perces videós (!) check-in Zoomra/Webexre/Teamsre és ebben ne akarj görcsösen munkáról beszélgetni. Gondolj bele, két hete még naponta találkoztak a kollégáid, akár barátok is lehetnek, rendszeresen pletykálkodtak, nevetgéltek együtt, vagyis szociális életet éltek, ami az optimális hormonműködésükhöz, vagyis a testi és lelki egészségükhöz is hozzájárult. Ennek mindenféle rákészülés nélkül vége szakadt és jött helyette az otthonlét szokatlan új formája. Vezetői felelősséged segíteni a csapatodat az újra-alakulásban, a szociális kapcsolódás új módjainak kialakításában! (Plusz készülj fel, hogy kb a jövő hét végén, ahogy kezdünk fáradni, jön majd a storming is menetrendszerint…)
A második héten előkerült a bizalom és kontroll kérdésköre is. Szerintem ez a kettő ugyanabból a forrásból fakad: mennyire tiszták az elvárásaid? Ha pontosan kommunikálod és a másik pontosan megértette (vagyis a saját szavaival azt mondja vissza), hogy mit vársz tőle, akkor meg fogjátok tudni állapítani az előre egyeztetett mérföldkőnél, hogy az teljesült-e vagy sem. Mindkét esetben érdemes megkeresni az okokat: mi vezetett a sikerhez és mi hiányzott, ami a kudarcot okozta? Néhány iterációs kör után fogod tudni, hogy kiben mennyire „bízhatsz”, vagyis mennyire vagytok azonos platformon a teljesítménymenedzsment terén. Ezen túl az, hogy reggel pizsamában ül-e le dolgozni vagy eltölt-e napközben két órát ebédfőzéssel, már csak akkor kell, hogy foglalkoztasson Téged, ha időhöz kötött elvárásokat is megfogalmaztatok és azokat ezzel sérti – és így vissza is tértünk a pont lényegéhez.
Csomót írtam már korábban is ezekről a vezetői készségekről, nézd meg „Az Elég Jó Vezető” pont alatt a cikkeket és olvasd el a témát, amihez szeretnél eszközöket kapni!
Ha konkrét kérdésed van, írj a Kapcsolat fülön és segítek!
* biológusok/orvosok/agykutatók nézzék el nekem ezt a leegyszerűsítést
