UA-49580755-1
Mannarino a térdsérülése után Wimbledonban

Két gyors lecke egy teniszcsillagtól

Az elmúlt hetekben többször futottam bele fociközvetítésbe, mint teniszbe, mégis volt szerencsém elcsípni egy wimbledoni mérkőzés utáni interjút Roger Federerrel, amelyben az egy éves kihagyásról és az ellenfele meccs közbeni lesérülése miatti nyereségéről kérdezik. Nézzétek meg az alábbi ~5 percet, csak előtte le is írom, hogy miért fontos:

  1. Papíron megnyerte a meccset, mégis rendkívül szerényen és alázatosan nyilatkozik arról, hiszen egy embertársa (Adrian Mannarino) térdsérülése számára is sajnálatos esemény, saját maga éljenzése helyett a másik felépülését reméli. Olyan jó lenne ezt többet látni céges környezetben is: pl. ha egy meetingen két álláspont ütközik és a végső döntés az enyémnek kedvez, akkor ne dörgöljem a másik orra alá a veszteségét, ne hirdessem a társterületeknek, hogy az alternatíva mekkora hülyeség volt, inkább csak simán, mosolyogva nyugtázzam és ismerjem el, hogy a kihívás, megkérdőjelezés, inspiráció nélkül az én sikerem se jöhetett volna létre. Jó érzés nyerni, de nem minden áron – „not like this though”.
  2. Aztán 2:25-nél kap egy új kérdést az egy éves kihagyásáról, de nem érti az angol közmondást (amúgy én se, le tudja valaki írni, mit mond a riporter?). Csodás szerintem, ahogy erre reagál: kétszer is bevallja, hogy nem érti a kérdést, zavartalanul emlékezteti a hallgatóságot (és önmagát is), hogy az angolja nem az igazi és újrafogalmaztatja a kérdést a riporterrel. Munkakörnyezetben is lehetnénk a megszokottnál bátrabbak a visszakérdezéssel, nem csak idegen nyelven, hanem akár a sajátunkon is, hiszen annyi különböző szó és a mögé képzelt tartalom van, hogy ritkán lehetünk biztosak abban, hogy a másik pont azt gondolta a szavaival kifejezni, amit mi érteni véltünk. És igen, akár kétszer is visszakérdezhetünk…még mindig kevesebb (idő- vagy arc)veszteség, mint félreérteni az üzenetet és egy téves úton továbblépni.

Szólj hozzá!