Tizenhárom évvel ezelőtt hagytam ott a multik világát, hogy a magam uraként azzal tölthessem az időmet, amiben hiszek és aminek hosszú távon látom értékét. Napjaim nagy részében vezetőkkel beszélgetek, hogy együtt egy jobb világot építhessünk. Célom, hogy minél kisebb beavatkozással minél tartósabb változást érjünk el a kívánt irányba, ezért programjaimat úgy alakítom ki, hogy ügyfeleim minél hamarabb felfedezzék és működésbe hozzák saját erőforrásaikat és én magam szükségtelenné váljak. Innen a mottóm: Többet, kevesebbel!
LEADERSHIP COACHING
Munkaidőm felét felső- és feltörekvő középvezetőkkel,
cégtulajdonosokkal töltöm, egyéni coaching folyamatokban dolgozunk aktuális vezetői kihívásaikon vagy a cégük jövőjét illető stratégiai kérdéseiken. Szeretem, ha legalább 6 alkalommal tudunk beszélgetni, de az is rendben van, ha csak egy döntéshelyzetben segédkezem. 60-90 perc online és személyesen csodákra képes!
TEAMCOACHING
Csapatok együttműködését és egy felsővezetés stratégiaalkotó
munkáját legjobban teamcoachinggal szeretem támogatni. A konkrét programot minden esetben teljesen rátok szabom, ezért kialakítása előtt
arra a kérdésre keresem a
választ, hogy miről
fogjátok észrevenni a fejlesztési
folyamat végén, hogy hasznosan és eredményesen töltöttük el együtt az időnket?
‘AZ ELÉG JÓ VEZETŐ” PROGRAM
Egy vezetőnek nagyobb hatása van beosztottjai jóllétére és ezáltal teljesítményére, mint azok háziorvosának, ezért tanítom szívesen egy-egy cég válogatott vezetői csoportjainak a legfontosabb vezetői készségeket. Gyakorlatias programban azonnal is alkalmazható praktikákat adok át, ez megalapozza az eddig kevésbé tudatosan működő vezetők magabiztosságát. Célom, hogy meglássák, mitől lesznek a szervezet aktuális elvárásaihoz és saját személyiségükhöz képest éppen „elég jó” módon vezetők, se többek, se kevesebbek annál.
COACHING SKILLS
Hiszem, hogy a munkahelyi és a magánéleti létünk is profitálhat a
coahing eszköztárából, ezért nagy örömmel tanítom a helyes kérdezéstechnikát, a hallgatás erejét és a visszajelzések viselkedésváltoztató hatását nem csak vezetőknek, hanem tanácsadóknak, business partnereknek, belső trénereknek és projektmenedzsereknek is, belső képzések keretében.
‘NÉMA GYEREKNEK…’
A konfliktusok és teljesítménybeli hiányosságok túlnyomó része félreértésekre, előfeltevésekre és téves következtetésekre vezethető vissza, ezért bérelt helye van egy képzési portfólióban a kommunikációs készségek fejlesztésének. A folyamat közben rengeteget gyakorlunk a résztvevők saját, valós helyzetein, minek eredményeképp könnyebben fejezik majd ki szükségleteiket és
nyernek érvényt szavuknak munkájukban és magánéletükben is anélkül, hogy ezzel mások érdekei ill. kapcsolataik sérülnének.
INSPIRÁCIÓS ELŐADÁSOK
TOP100 vezetői találkozókon, all staff meetingeken, éves motivációs napokon örömmel tartok élő demo coachingot vagy a nap témájához kapcsolódó gondolatébresztőt,
melybe a közönséget is bevonom, hogy könnyebben emlékezzenek.
Nincs két egyforma szervezet, ahogyan nincs két egyforma élethelyzet sem, ezért az összes programomat fáradhatatlanul személyre és cégre szabom a megrendelői egyeztetések fényében. Addig nem kezdünk el dolgozni, amíg nem érzem, hogy azt az eredményt kaphatod majd, amire vágytok…