Ezen gondolkodom vagy 5 perce. Mert ez most más, mint az eddigiek. Vagyis azok, amiket sok-sok hónappal ezelőtt tettem ide fel utoljára.
Mert időközben átalakítottam az oldalam és a cikkek, amik száma szépen megnövekedett, saját oldalakat kaptak, témák szerint.
Úgyhogy ez a bejegyzés most arról szól, hogy ne elégedj meg azzal, hogy követed a blogot, mert akkor csak azokról a bejegyzésekről értesülsz, amiket ide írok, márpedig láthatóan már nem ide írok…hanem:
- „Az Elég Jó Vezető” című Forbes-sorozatom, ami jövő kedden már a 16. részével jelentkezik majd, ezen az aloldalon olvasható végig: „Az Elég Jó Vezető”, itt pedig mindig szólok, ha van új rész: Event
- A nyomtatott lapokban (Forbes, Üpszi) és szakmai portálokon (origo Üzletrész) megjelent írásaim a Publikációim fülön olvashatóak vissza;
- A rövidebb, gondolatébresztő, gyors inspirációkból született írásaim Négypercesek gyűjtőnév alatt találhatóak.
- és akkor ott van még az Előadóként, a Sajtóban és az Inspiráció fülek csoportja is, ahova szintén gyakrabban kerül fel tartalom, mint ide blogposzt…
Nade mit tegyen az, aki szeretne értesülni az új tartalmakról?
Szerintem kövessen engem valamelyik social media csatornán: van Facebook oldalam (Többet, kevesebbel) és személyesen is követhetőek a nyilvános bejegyzéseim, posztolok a Linkedin profilom alatt és Instagramon illetve Twitteren is néha.
És a végére egy új irány, amivel az utóbbi hónapokban elég sokat foglalkoztam: életemben először indítottam nyílt vezetőfejlesztő csoportot IT vezetők számára, mert hiszem, hogy a jövőnk nagyrészt az Ő kezükben van. A Jövőálló IT Vezető Program új csoportja 2019. február 1-én indul útjára és van még két helyünk, úgyhogy ha tudsz valakit, akinek épp erre van most szüksége, ne habozz, és szólj neki, hogy jelentkezzen!
Köszönöm figyelmed és a legjobbakat kívánom Neked erre az új évre!
Üdvözlettel, Brigi
vezetofejlesztes@gmail.com