Évekig érlelt gondolatok

Az írás eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2015. augusztusi számában jelent meg

Az írás eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2015. augusztusi számában jelent meg

Editnek két évvel ezelőtt, egy konferencián mutatott be egy közös ismerősünk. Szinte azonnal el is kezdtük a közös munkát, ami gyors „szüretnek” bizonyult: három coachingülés után nem volt már szüksége a támogatásomra. Ugyan a palackozásig hamar eljutottunk, Edit jó érzékkel és türelemmel tovább érlelte a „bort”, mely így közel két év után nyerte el teljes zamatát…

Szakmai megrekedésben, a cég átstrukturálása miatti bizonytalan időszakban fordult hozzám ügyfelem, hogy választ találjon arra, mennyit ér a munkája és mi lenne a legjobb irány, amit a karrierjében követhetne. Félt attól, hogy megszűnik a vezetői állása, többféle “B” tervvel szeretett volna felkészülni. Ezek között az anyaság is szerepelt ugyan, de az mégsem jelentette a kizárólagos kiutat, Edit szakmai kihívásra vágyott.

Első lépések

Három találkozónk volt. Az első beszélgetés a kölcsönös ismerkedés jegyében telt: ügyfelem felvázolta karrierútját, cége jelenlegi helyzetét és pozícióját. Azonosítottuk a kérdéseket, amire választ várt magától. Megfogalmaztuk, hogy mi lenne az “álom-munka” a számára. Házi feladatként egy 25 elemű, “amire büszke vagyok” lista összeírását kértem tőle az életében eddig elért eredményeiről, sikereiről.

(tovább…)

Reklámok

Pihenünk-e eleget, és ha igen, miért nem?

Origo_címlap_kiskép

A cikk eredetileg az Origo Üzletrész oldalán jelent meg 2015.01.05-én

„Idén kiveszem majd az összes szabadságom” – hangzik el rendszerint az újévi fogadalom a vezetőktől is, amely – a „hetente kétszer lemegyek a konditerembe”, vagy a „nem eszem több sütit” társaságában – könnyen lehet, hogy (ismét) kudarcot jelentően elmarad majd. De vajon miért? Hogyan lehet, hogy egy alapvetően kellemes élménytől, a pihenés, kikapcsolódás lehetőségétől önként fosztjuk meg magunkat? Ráadásul éveken keresztül…

Van, aki attól fél, hogy ha nincs otthon a macska, cincognak majd az egerek. Egyesek úgy érzik, nem engedhetik meg maguknak, hogy otthagyják az üzletet, hiszen az biztosítja megélhetésüket. Van, aki nem érzi igazságosnak, hogy Ő pihen, miközben kollégái keményen dolgoznak. Mások a visszatérésükkor rájuk váró 1000 olvasatlan emailtől tartanak. Akárhogy is, a kihagyott szabadságokkal, az átdolgozott karácsonyi szünetekkel és a laptop előtt töltött hosszú hétvégékkel az egészségünket, a harmonikus párkapcsolatunkat és a kisgyerekek felcseperedésének végigkövetését is kockáztathatjuk. Nem árt tehát, ha nekiveselkedünk és kidolgozunk egy saját rendszert, ami egyfajta jóllakott kecske – megmaradt káposzta állapotot biztosít majd nekünk. Ilyen elemekből választhatunk:

(tovább…)

Kötelező edzések

Üzlet és Pszichológia 2014.október

Üzlet és Pszichológia 2014.október (A cikk eredeti megjelenési helye)

Az elmúlt években nagyjából 50, fejlődni vágyó felső-, közép- vagy cégvezetővel beszélgettem coachként. Mindannyian egyéni igénnyel kerültek coaching folyamatba, a változási vágyuk, tempójuk és témájuk rendre eltért, nem volt két egyforma ülésünk. Visszatekintve mégis azt látom, hogy a vezetői lét néhány sarkalatos pontja nagy valószínűséggel kerül elő egy-egy beszélgetés-sorozat folyamán. Mintha bizonyos sportágakban a legtöbb vezetőnek lennének kötelező edzései a hét megadott napjain…

Hétfő – Hegymászó

Ahogy közeledünk az örök hó határa felé, ahol egyre ritkább a levegő és egyre több csúcsra látunk már csak felülről rá, lassacskán rádöbbenünk, hogy fogynak mellőlünk az útitársak is. Hogy ki meddig jut fel, az nagyon sok tényezőtől függ, de egy biztos: a csúcson kevés hely van. Egy nyolcezres (például a Mount Everest) csúcsán akár az is előfordulhat, hogy egyszerre csak egy valaki fér el. Esetleg kettő, ha nagyon jóban vannak. (tovább…)

Elefántösvények

A cikk a 2013 decemberi Üzlet és Pszichológiában jelent meg nyomtatásban.

Tervezni jó dolog. Tervektől eltérni még jobb. Tervezni felesleges. Tervektől eltérni butaság.

Vajon melyik, vagy melyik kettő igaz a fenti állítások közül? És erre a kérdésre ki tud válaszolni?

A modern parkrendezés világában elefánt-utaknak is hívják azokat az ösvényeket, melyeket az előre eltervezett gyalogutak mellett vagy azokat összekötően kitaposnak a járókelők azért, hogy minél hamarabb vagy minél rövidebb úton céljukhoz jussanak. Hisz az elefántok se nézik, hogy merre kellene menniük, egyszerűen csak az orrukat követve hagyják egymás után súlyos lábnyomaikat a természetben. Követik ezzel megérzéseiket, gyakorolják be régóta megrögzött szokásaikat vagy hagyják figyelmen kívül a külvilágból érkező, ellenkező irányú jelzéseket.

Mi, emberi lények is tehetünk így. Lehet, hogy észre se vesszük, de saját magunk ellen dolgozunk. Vagy azzal, hogy eltervezünk valamit, amit aztán nem tudunk megvalósítani, vagy azzal, hogy eredménytelenül lépegetünk egy kitaposottnak tűnő úton. Mondok példákat.

(tovább…)

Igaz vagy sem?

Kedvenc bécsi kávézójában üldögélve egy barátja szólította meg Johannes Brahmsot, hogy megkérdezze tőle, mivel töltötte a napját.

“A szimfóniámon dolgoztam – hangzott a válasz – Reggel hozzáadtam egy nyolcad hangot, aztán délután kitöröltem.”

Ezt a színes kis anekdotát tegnap este, a Zeneakadémián, egy kamarazenei előadás tájékoztató füzetkéjében olvastam és rendkívül megtetszett. Akkor is el lehet rajta gondolkodni, ha véletlen csupán csak anekdota lenne, kevés valóságtartalommal. (Bár Brahms köztudottan sokszor dolgozta át műveit, külső véleményeket is figyelembe vett és saját maga is rendre megkérdőjelezte korábbi alkotásait.)

Nekem például az jutott róla eszembe, hogy milyen egyszerűen ismeri el a hibázást is a munka részének. Úgy véli, egész nap dolgozott, még akkor is, amikor valami olyat tett, amit később helytelennek minősített. Adott időt a “hibás” próbálkozásnak is, majd ugyanúgy szánt időt a hiba kijavítására is. Tanult mindkettőből.

Anélkül, hogy sokat példálóznék, néhány ötlet, ahol ezt napjainkban gyakorolhatnánk: vezetői tévedés beismerése; személyi döntések halogatása / újabb esélyek adása; a hírhozó megbüntetése; gyes után visszamenni dolgozni; rossz iskolaválasztás és ezt követő váltás. Bátran folytassa a sort, akinek úgy tartja kedve!

A legigazságosabb leosztás

Gyakran meglep az emberi agy működésének sokfélesége. Most például azon csodálkoztam el, mennyire különböző asszociációkat, ezáltal milyen sokszínű cikkeket eredményezett a Magyar Coachszemle legújabb (21013/3.) számának témája: az Idő.

Az én gondolataim a 14-15.oldalon kaptak helyet és itt is olvashatóak:

Mai találós kérdésünk: mi az, amiből mindenkinek, a Föld összes lakójának, embernek és állatnak egyaránt ugyanannyi jutott? Egy erőforrás, amiért nem kell megküzdenünk sem az elemekkel, sem embertársainkkal. Önmagunkkal viszont gyakran. Igen, ez az idő. Annyira igazságosan van elosztva, hogy mindenkinek ugyanannyi jut belőle: 24 óra naponta, 60 perc óránként. Elveszteni se lehet és többet nyerni se fogunk tudni. Lehet vele viszont gazdálkodni. Vagy menedzselni.

Legalábbis az általános vélekedések szerint.

Szerintem viszont ezek egyikét se tudjuk az idővel művelni. Akármit csinálunk ugyanis, változatlan tempóban halad előre, egyre csak múlik, és nem kérdezi meg, hogy milyen viselkedést várunk el tőle, hogy hogyan tudná még jobban a javunkat szolgálni. Egy valamit tehetünk viszont annak érdekében, hogy mégis úgy érezzük, mi vagyunk a helyzet urai: megtanulunk priorizálni, fontossági sorrendet felállítani és ennek megfelelőn dönteni percről percre, óráról órára arról, hogy mit is fogunk tenni a következő időegységben. Így elmondhatjuk magunkról, hogy mi osztjuk be az időnket és nem maradunk le semmiről, amit valóban szeretnénk, ha beleférne. (tovább…)