Néhány hete egy nagyszerű, inspiráló workshopon vettem részt. Jos Velthuis, a Krauthammer holland elnöke járt Budapesten a Coaching Határok Nélkül programsorozatkeretében, hogy közel 80 résztvevőt (cégvezetők, coachok és HR szakemberek) döbbentsen rá arra, milyen fontos lehet a personal branding, vagyis az én-márka menedzselése.
Beszámolóm a Krauthammer Magyarország oldalán jelent meg: Tedd félre a szerénységed!
Az első kérdés, melyet feltettünk magunkat, rögtön elgondolkodtatott. „Mit gondolsz, mit mondanak Rólad az emberek?” Ha esetleg a kedves olvasó egyből gyakorolni kezdene, egy valamire figyeljen: a kérdés nem úgy szól, hogy „Mit _szeretnél_ hallani tőlük?”. Akár nagy is lehet a különbség, sajnos… Aztán jön a második kérdés, amivel már el is lehet kezdeni dolgozni: „Mi az, ami ebben nem tetszik Neked?” Mármint a mások által mondott „márkádban”. Minél nagyobb a távolság a hallott és a hallani kívánt megítélésben, annál mélyebbre ajánlatos ásni saját értékeink, küldetésünk, céljaink és indítékaink aranybányájában.
A külvilág felé való márkázás alapköve az önreflexió, mondta Jos. Én = befelé, márka = kifelé. Paradoxon, de mégis így van.
Érdemes a kutakodást a múltunkban kezdeni például azzal, hogy végigvesszük életünk fontosabb szakaszait (kisgyerekkor, általános iskola, középiskola, egyetem, első munkahely, stb) és fellistázzuk, miről is szólt akkor az életünk, ki volt ránk a legnagyobb hatással, hogyan alakult személyes márkánk. Ezután jó eséllyel jutunk arra a következtetésre, mint előttünk sokan mások: én-márkánk akkor formálódott a számunkra legkedvesebb irányba, amikor le tudtuk tenni a másoknak való megfelelés kényszerét, amikor olyasvalamit csináltunk, amiben jók (a legjobbak?) vagyunk, és ami egyben szenvedéllyel is tölt el. Amikor energiát fordítottunk másokkal való együttműködésre (networking?) is. Nem spanyolviasz, ugye? Mégis milyen sokszor feledkezünk meg az egyes alkotóelemekről.
Természetesen a jelen elemzése is meghatározó egy személyes márka felépítése során. Jó, ha tisztában vagyunk legfontosabb kompetenciáinkkal és az ezekben rejlő csapdákkal. Mondjak erre saját példát? Legyen. Én gyorsan gondolkodom, gyorsan elemzem a helyzeteket és aztán gyorsan is cselekszem, viszonylag kevés hibával. Vezetőként viszont meg kellett tanulnom, hogy a csapatom tagjai nem mind viselkednek ugyanígy, több időre lehet szükségük, hiányosabban mérhetik fel a lehetőségeket mégis értékes emberek, akiknek a munkája nélkül én se lehetnék sehol. Meg kellett tanulnom kezelni a bennem izzó feszültséget, mely folyamat persze soha nem ér véget. És itt jön a gyakorlat jelentősége az én-márkázás szempontjából: hogyan tudnánk még több előnyt kovácsolni meghatározó kompetenciáinkból? Hogyan lehet kompenzálni az ellentétes tulajdonságok okozta feszültséget? Mit tesznek hozzá egyediségünkhöz? Hogyan lehetne ezt kihangsúlyozni?
Én-márkánk akkor lesz megalapozott, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy miért tesszük a dolgokat, egész pontosan mit akarunk elérni, kiket szeretnénk megszólítani és hogyan. Ezután kezdhetjük a marketing-hadjáratot, mely során biztosítjuk, hogy minden releváns szereplő tisztában legyen márkánkkal. Itt viszont már tényleg félre kell tennünk szerénységünket és kihasználni minden létező lehetőséget és fórumot, hogy hitelesen képviseljük meggyőződésünket és aktívan mozgósítsuk azokat, akik már „megtapasztalták” én-márkánk mibenlétét. Ezek az emberek ugyanis a nekünk ingyen dolgozó, személyes marketingmenedzsereink!
Természetesen 1 nap csak a kiindulópont tudott lenni, Jos szavaival élve legalább 20 nap munka van egy hiteles én-márka megfogalmazásában.
