Reklámok

Mitől leszünk hatékonyak?

forbes_hatekonysag_201701

Forbes 2017. január

Van egy szó, ami a magyar értelmező szótárban nincs is benne, mégis akkora kultusza van, hogy komplett vállalatok tűzik zászlajukra, mint kultúraformáló irányelvet. Agilis, lean vagy reziliens – mindnek az a célja, hogy a lehető leghatékonyabbá tegye a szervezetet, vagyis az egy adott ráfordítással a lehető legjobb eredményt érhessen el, vagy egy adott célhoz a lehető legkisebb energiabefektetéssel juthasson el. Én ez utóbbiban hiszek, nem csak vállalati, hanem személyes szinten is: Többet, kevesebbel!

Mert beszélhetünk szervezetfejlesztésről, de amíg az a szervezet egyének összességéből áll, elsősorban arról kell gondoskodnunk, hogy az egyének legyenek a helyükön és lehessenek saját személyes teljesítőképességük – hatékonyságuk – maximumán. Ez pedig manapság elég sok sebből tud vérezni…túlhajszolt vezetők meetingről meetingre rohanva, szakértőből előléptetett menedzserek vezetői készségek híján, kisgyerekek mellett túlórázó ambíciózus anyák, e-mailek százai közt vergődő értékesítők és még sorolhatnám. Mind azon küzdenek, hogy összes szerepüknek megfeleljenek, hogy a napi 24 órába 30 órányi feladatot passzírozzanak bele és valahogyan még esetleg az egészségüket is megőrizzék.

Pedig jobb, ha észrevesszük, hogy a természet ritmusát legyőzni, uralni nem tudjuk. Vele egyensúlyba csak úgy kerülhetünk, ha megismerjük és elfogadjuk – saját működésmódunkat, korlátainkat, az elviselhető teher mértékét – és ennek megfelelő mennyiségű munkát és családi/egyéb kötelezettséget vállalunk. Jobb, ha időnként előbbre soroljuk a feltöltődést, hiszen ezzel csak látszólag veszünk el időt a családunktól vagy munkahelyünktől. Nekik kisebb kiesés heti 3 óra tőlünk távol (pl. amíg sportolunk), mint 2-3 nap, amikor betegen fekszünk az ágyban (a komolyabb bajokról nem is beszélve). Ha figyelünk saját belső egyensúlyunkra, talán könnyebben tudjuk a személyes és a vállalati hatékonyság céljait is szolgálni. „Mert a végén mindenki összeáll majd egy képpé”, ahogy Lovasi András mondaná. Nem mindegy, hogy ki és milyen állapotban szerepel ezen a képen…

Reklámok

Egy maximalista sirámai

Szokatlan dologra volt irigy kisiskolás korában.

CoachSzemle_Cikk_2014

Az írás eredetileg a Magyar CoachSzemle 2014/3. számában jelent meg

Nem a társai babájára vagy szagos radírjára, nem is a koptatott farmerükre vagy sportcipőjükre. Sokkal inkább arra, hogy mások többet lehetnek otthon, tanítás helyett. Vagyis hogy többet betegek. Hisz Ő alig volt beteg, azt is rendszerint sikerült a karácsonyi vagy a tavaszi szünetre időzíteni. Hogy olyankor meg, amikor mindenki más kint van a szabadban, esetleg nagyszülőknél tölti az időt, fekhessen otthon, társaság nélkül. Pedig amikor mások voltak betegek, Ő rendes diák módjára másolta nekik az órai tananyagot, vitte fel délutánonként a leckét és magyarázta a nehezebb dolgokat. Szívesen csinálta, nem arról van szó, de azért jól esett volna néha ezt vissza is kapni. De a szünetekben ugyebár se lecke nincs, se barátok a közelben.

(tovább…)