Évekig érlelt gondolatok

Az írás eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2015. augusztusi számában jelent meg

Az írás eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2015. augusztusi számában jelent meg

Editnek két évvel ezelőtt, egy konferencián mutatott be egy közös ismerősünk. Szinte azonnal el is kezdtük a közös munkát, ami gyors „szüretnek” bizonyult: három coachingülés után nem volt már szüksége a támogatásomra. Ugyan a palackozásig hamar eljutottunk, Edit jó érzékkel és türelemmel tovább érlelte a „bort”, mely így közel két év után nyerte el teljes zamatát…

Szakmai megrekedésben, a cég átstrukturálása miatti bizonytalan időszakban fordult hozzám ügyfelem, hogy választ találjon arra, mennyit ér a munkája és mi lenne a legjobb irány, amit a karrierjében követhetne. Félt attól, hogy megszűnik a vezetői állása, többféle “B” tervvel szeretett volna felkészülni. Ezek között az anyaság is szerepelt ugyan, de az mégsem jelentette a kizárólagos kiutat, Edit szakmai kihívásra vágyott.

Első lépések

Három találkozónk volt. Az első beszélgetés a kölcsönös ismerkedés jegyében telt: ügyfelem felvázolta karrierútját, cége jelenlegi helyzetét és pozícióját. Azonosítottuk a kérdéseket, amire választ várt magától. Megfogalmaztuk, hogy mi lenne az “álom-munka” a számára. Házi feladatként egy 25 elemű, “amire büszke vagyok” lista összeírását kértem tőle az életében eddig elért eredményeiről, sikereiről.

(tovább…)

Reklámok

Elefántösvények

A cikk a 2013 decemberi Üzlet és Pszichológiában jelent meg nyomtatásban.

Tervezni jó dolog. Tervektől eltérni még jobb. Tervezni felesleges. Tervektől eltérni butaság.

Vajon melyik, vagy melyik kettő igaz a fenti állítások közül? És erre a kérdésre ki tud válaszolni?

A modern parkrendezés világában elefánt-utaknak is hívják azokat az ösvényeket, melyeket az előre eltervezett gyalogutak mellett vagy azokat összekötően kitaposnak a járókelők azért, hogy minél hamarabb vagy minél rövidebb úton céljukhoz jussanak. Hisz az elefántok se nézik, hogy merre kellene menniük, egyszerűen csak az orrukat követve hagyják egymás után súlyos lábnyomaikat a természetben. Követik ezzel megérzéseiket, gyakorolják be régóta megrögzött szokásaikat vagy hagyják figyelmen kívül a külvilágból érkező, ellenkező irányú jelzéseket.

Mi, emberi lények is tehetünk így. Lehet, hogy észre se vesszük, de saját magunk ellen dolgozunk. Vagy azzal, hogy eltervezünk valamit, amit aztán nem tudunk megvalósítani, vagy azzal, hogy eredménytelenül lépegetünk egy kitaposottnak tűnő úton. Mondok példákat.

(tovább…)

Házi cirkusz

A kisgyermekes családok mindennapjai örök témának bizonyulnak mindenféle szakértői csapatok számára. Mostani írásomban a LifeGarden oldalain a coach (és nem mellesleg gyakorló anya) szemével látott tapasztalataimat foglaltam össze, elsősorban – természetesen – kérdések formájában. Mennyi mindent át kell gondolni, mielőtt egy kisgyermekes családanya (és akár apa!) újra munkába állna!

Légtornász zsonglőrök oroszlánt szelídítenek…

…egy nappaliban, jó szóval.

Akár a népszerű improvizációs TV műsor egy feladata is hangozhatna így. Végy 4 magasan képzett és kiemelkedően tehetséges színészt, tedd őket abszurdnak tűnő helyzetekbe és szórakozz játékukon. Pillanatok alatt megjelenítik a vázolt szituációt, a közönség pedig jót nevet küzdelmükön és hálát ad az égnek, hogy Ő maga nincs a megnevezett helyzetben.

Pedig de. Legalábbis a közönség és társadalmunk jelentős hányada nap, mint nap szembe találja magát a címben szereplő kihívásokkal. Dolgozó, kisgyerekes anyának hívják őket…
Védőháló nélkül próbálják folyamatosan a levegőben tartani szinte megszámlálhatatlan szerepük minden egyes kis labdáját, miközben szeretnének kiegyensúlyozott és boldog felnőttet nevelni néha igencsak magas energiaszinten működő gyermekeikből. Szinte eszköztelenül.

(tovább…)

Mi van a szerszámosládádban?

Nemrégiben új terepen is kipróbáltam magam: a Humánpolitika Szemle felkérésére könyvajánlót írtam Komócsin Laura Toolful Coach című, angol nyelvű könyvéhez.

A Szemle nyomtatásban 2012.októberében jelenik meg, a recenzió elektronikusan itt olvasható:

Rend a lelke mindennek!

Ismerek egy francia fegyverkovácsot. Egyedi igények alapján készít és újít fel profi vadászfegyvereket. Különböző típusú, méretű és változatos célokat szolgáló puskákkal dolgozik évtizedek óta. Ügyfelei kézről kézre adják bronzos fényű névjegykártyáját és kicsiny üzletének kilincsét. Műhelyébe betérve – a laikus vendég szemével nézve – két dolog tűnik fel. Először is, több száz kisebb-nagyobb eszköz sorakozik katonás rendben, funkciók, méretek, anyagok és ki tudja még mi minden alapján csoportosítva. Másodszor pedig: a mester vakon leveszi a falról az adott munkafázishoz szükséges 10 cm hosszú, kerek metszetű, aprószemcsés darabot… én viszont hiába látom, hogy az egyik polcon reszelők vannak, és hiába vagyok tisztában azzal, hogy egy körömreszelővel mit lehet tenni, eszembe nem jutna a profi iránymutatása nélkül hozzájuk nyúlni és elkezdeni használni őket.

(tovább…)

A lehetőségek útvesztőjében

Ki ne lenne kíváncsi egy bezárt ajtó láttán arra, hogy mi rejtőzik mögötte? Ráadásul minél tovább kell várni a kinyitás lehetőségére, annál nagyobb meglepetést okozhat az elénk táruló látvány.

Így volt ezzel Szabó Magda is, aki Az ajtó című művében éles képet fest az emberi helyzetekről és kapcsolatokról, miközben hagy azért teret az olvasói fantáziának is az ismeretlen tartalommal való megtöltésére. A regényben Emerenc, az írónő házvezetőnője, mint egy hozzáértő, gyakorlott coach, átlátja, de nem irányítja a főhős életét, aki így fejezi ezt ki: „mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam.”

Karrier-coaching vonatkozású írásom a Krauthammer blogján jelent meg: Karrierünk váltópontjai címmel,

és itt is tovább olvasható:

(tovább…)