Egy angol úr Budapesten

upszi_201609

Megjelent az Üzlet és Pszichológia 2016. évi 4. számában

Az angol nemzetiségű John tizenkét évvel ezelőtt, kémikus kutatók vezetőjeként került országunkba, majd itt is ragadt. A klíma, a finom ételek és minőségi borok mellett a magyar emberek nyitottságát emeli ki az ország legfőbb vonzerejeként. Mindennek ellenére akadtak nehézségei a beilleszkedés során, amiért coachhoz fordult…

A John által vezetett piacvezető cég bonyolult, veszélyes kémiai műveletekhez fejleszt biztonságos nanotechnológiai termékeket. A céget 2002-ben alapították, hazánkon kívül Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban van telephelyük. John a következő problémákkal keresett meg engem: kevés ideje marad a stratégiai kérdésekre, túl nagy terhet visz a vállán, és felsővezetőkkel való kapcsolatát is szívesen javítaná.

A coaching folyamat első lépéseként a konkrét célokat rögzítettük, melyek a következők voltak: a mindennapi munkavégzés átstrukturálása úgy, hogy több energia maradjon stratégiai jellegű kérdésekre; delegálási készségek javítása, hogy középvezetői önállóbbak és proaktívabbak lehessenek; a cég tulajdonosai részéről megszavazott bizalom szintjének emelése, a stratégiai döntésekbe való bevonódás lehetőségének megteremtése.

(tovább…)

Kötelező edzések

Üzlet és Pszichológia 2014.október

Üzlet és Pszichológia 2014.október (A cikk eredeti megjelenési helye)

Az elmúlt években nagyjából 50, fejlődni vágyó felső-, közép- vagy cégvezetővel beszélgettem coachként. Mindannyian egyéni igénnyel kerültek coaching folyamatba, a változási vágyuk, tempójuk és témájuk rendre eltért, nem volt két egyforma ülésünk. Visszatekintve mégis azt látom, hogy a vezetői lét néhány sarkalatos pontja nagy valószínűséggel kerül elő egy-egy beszélgetés-sorozat folyamán. Mintha bizonyos sportágakban a legtöbb vezetőnek lennének kötelező edzései a hét megadott napjain…

Hétfő – Hegymászó

Ahogy közeledünk az örök hó határa felé, ahol egyre ritkább a levegő és egyre több csúcsra látunk már csak felülről rá, lassacskán rádöbbenünk, hogy fogynak mellőlünk az útitársak is. Hogy ki meddig jut fel, az nagyon sok tényezőtől függ, de egy biztos: a csúcson kevés hely van. Egy nyolcezres (például a Mount Everest) csúcsán akár az is előfordulhat, hogy egyszerre csak egy valaki fér el. Esetleg kettő, ha nagyon jóban vannak. (tovább…)

You are not alone!

pg63_photo I was asked to share some experiences on coaching C-level (CXO) clients in the latest issue of ICN (Int’l Coaching News), what excercises or tools might work well when working with them.

Here’s what I put together on pg 63-64 but you can also read it here:

You are not alone!

This is a conclusion most of my C-level coachees come to after having taken part in a leadership coaching process. But why would they think they had been alone beforehand? The answer is easy: because it is always lonely in the top. Imagine climbing the highest mountains: there is just no room for more. The same with being on the top of a company – you have nobody to share your problems with, to complain about your bosses together or simply to go out for a lunch with. You just have to be the head of a big population with all its authority, respect, trust and sometimes fear. Becoming a leader takes a long way from being a manager. It is the coach who can accompany you in this process. Here are some tools – amongst many –  you can use efficiently.

(tovább…)

A legigazságosabb leosztás

Gyakran meglep az emberi agy működésének sokfélesége. Most például azon csodálkoztam el, mennyire különböző asszociációkat, ezáltal milyen sokszínű cikkeket eredményezett a Magyar Coachszemle legújabb (21013/3.) számának témája: az Idő.

Az én gondolataim a 14-15.oldalon kaptak helyet és itt is olvashatóak:

Mai találós kérdésünk: mi az, amiből mindenkinek, a Föld összes lakójának, embernek és állatnak egyaránt ugyanannyi jutott? Egy erőforrás, amiért nem kell megküzdenünk sem az elemekkel, sem embertársainkkal. Önmagunkkal viszont gyakran. Igen, ez az idő. Annyira igazságosan van elosztva, hogy mindenkinek ugyanannyi jut belőle: 24 óra naponta, 60 perc óránként. Elveszteni se lehet és többet nyerni se fogunk tudni. Lehet vele viszont gazdálkodni. Vagy menedzselni.

Legalábbis az általános vélekedések szerint.

Szerintem viszont ezek egyikét se tudjuk az idővel művelni. Akármit csinálunk ugyanis, változatlan tempóban halad előre, egyre csak múlik, és nem kérdezi meg, hogy milyen viselkedést várunk el tőle, hogy hogyan tudná még jobban a javunkat szolgálni. Egy valamit tehetünk viszont annak érdekében, hogy mégis úgy érezzük, mi vagyunk a helyzet urai: megtanulunk priorizálni, fontossági sorrendet felállítani és ennek megfelelőn dönteni percről percre, óráról órára arról, hogy mit is fogunk tenni a következő időegységben. Így elmondhatjuk magunkról, hogy mi osztjuk be az időnket és nem maradunk le semmiről, amit valóban szeretnénk, ha beleférne. (tovább…)