Tudom, kicsit ellentmondásos egy cím, de mindjárt levezetem, hogyan is gondolom ezt. Kiindulásnak vegyük a McKinsey néhány héttel ezelőtti Chart of the Week-jét, ami első ránézésre megnyugtató, bár semmi meglepetés nincsen benne. Azt mondja, hogy az empátia, az együttműködés és a reziliencia jóval kevésbé kitett az automatizációnak, mint például a számvitel, a logisztika vagy a szoftverfejlesztés.
Következtethetnénk ebből arra, hogy az emberi készségek biztonságban vannak, hiszen ez amúgy is elhangzott az elmúlt hónapokban szinte minden AI-konferencián. Sőt, azt hajtogatjuk, hogy fel is értékelődnek majd és valószínűleg így is lesz, de van egy apró bökkenő: attól, hogy valamit nehéz automatizálni, még nem válik egy csapásra értékessé.
Az biztos, hogy az empátia jól mutat egy kompetencialistán. Az együttműködés szinte minden második önéletrajzban szerepel a fő erősségek között. Vezetői készségeket pedig az is ír magáról, akit a kollégái mikromenedzsernek tartanak. De valójában empatikus, együttműködő és született vezető az az egyén, aki ezeket írja magáról a CV-jében?
Nem tudhatjuk, hiszen ezeknek a képességeknek csak éles helyzetben van igazán értékük. Például abban, hogy észreveszi-e valaki időben, hogy nő a feszültség a csapatban? Meg meri-e állítani azt a folyamatot, amiben egyik rossz döntés hozza magával a következőt? Tud-e határt húzni úgy, hogy közben nem sérti a másik ember méltóságát? Képes-e kimondani, hogy valamit nem ért, amikor az asztal körül mindenki más úgy tesz, mintha értené?
Persze az egyre gyorsabb ütemű automatizáció sokat segít, mert leveszi a vállunkról a terheket. De attól még egy vezető se lett jobb döntéshozó, hogy az előkészítő elemzés néhány perc alatt elkészült. Egy prezentáció összeállhat két kattintásból színes-szagosra, de a mögötte lévő történetet nekünk kell elmondanunk a board előtt és a kérdéseikre is nekünk kell válaszolnunk. Miért éppen ezt javasoljuk? Milyen feltételezésekre építünk? Mit hagytunk figyelmen kívül? Mi történik, ha tévedünk?
Olyan világban élünk, ahol szinte bárki gyorsan hozzáférhet ugyanahhoz az információhoz, ezért szerintem az értelmezés minősége válik igazán érdekessé és értékessé. Lehet, hogy az igazi hozzáadott érték egyre inkább a józan paraszti észben, a tapasztalatból kialakult ítélőképességben rejlik majd?
Például, hogy észreveszed, mi hiányzik az adatokból. Felismered, hogy két, szakmailag elfogadható megoldás közül melyik illik jobban az adott helyzethez. Érzed, mikor érdemes bedobni, hogy eljött az ideje annak, hogy végre döntsünk.
Korábban könnyű volt elbújni a döntések felelőssége elől a lassú információáramlás, a túlterheltség vagy a hosszú előkészítés mögé. Egy elemzés hetekig készült, a szükséges adatok nem érkeztek meg időben, egy újabb területet bevonó újabb egyeztetésre volt szükség. Mindig akadt valami, ami magyarázta, miért nem született még döntés.
Szerintem most jóval gyorsabban feltűnik, hogy van-e irány. Egy vezetőről hamarabb kiderül, hogy tud-e prioritási listát felállítani, és képes-e bevonni másokat úgy, hogy a folyamat ne fulladjon végtelen egyeztetésekbe. Az is hamarabb felszínre kerül, ha egy döntés útjában bizonytalanság, konfliktuskerülés vagy a felelősség hárítása áll. Vagyis úgy tűnik, hogy az AI egyfajta nagyítóként működik, láthatóbbá teszi a vezetés minőségét, és vele együtt a régóta jelen lévő problémákat is.
Mert mitől személyes egy visszajelzés, ha a vezető egy rendszerrel íratja meg? Mennyire hiteles a szépen megfogalmazott üzenet, ha kevés saját gondolat és még kevesebb valódi figyelem van mögötte? Tekinthetünk-e valakit együttműködőnek azért, mert gyorsan, udvariasan és választékosan reagál, miközben alig figyel arra, amit a másik mond?
A technológia lassan a humán készségek külső jegyeit is képes előállítani. Tud empatikus hangú választ írni, együttműködő megfogalmazást javasolni, vagy vezetőinek tűnő üzenetet készíteni. Ettől még az adott embernek kell(ene) észrevennie, mit él át a kollégája, vállalnia a nehéz beszélgetést, majd ott maradnia akkor is, amikor a helyzet kényelmetlenné válik.
Az ábrának valószínűleg igaza van abban, hogy az empátia, a vezetés és az együttműködés kevésbé automatizálható. De az AI profizmusa mellett már biztosan nem lesz az elég, ha valaki csak mondja magáról, hogy rendelkezik ezekkel. Ez a nagyító mutatja majd csak meg igazán, hogy ki tudja használni is őket akkor, amikor valóban szükség van rájuk.
