UA-49580755-1

Kopi-pészt

Először csak azt akartam ide írni, hogy olvassátok el a koronakrízis elején írott cikkemet, de azt mondta a nagylányom, hogy az plágium (amúgy magamtól is az?!?), úgyhogy inkább leírom a lényeget újra:

A #maradjotthon egy Lényeges Változási Folyamatot (elvéef) indított el a cégeknél / vezetőknél / munkavállalóknál és eltartott néhány hétig, míg alkalmazkodtunk hozzá és most az #újrarendeződés egy ugyanilyen LVF: a korábban megszokott (értsd két hónap alatt valahogyan kialakított #kényszertávmunka) rendszerünk helyett valami újat kell kialakítani, de nem tudjuk, hogy mibe megyünk bele, hogy meddig fog tartani és hogy milyen kockázatai vannak valójában. Vagyis ugyanazon a változási görbén megyünk végig most újra, amin két hónapja is tettük:

Először nem értjük, hogy miért hívta össze a főnök a hétindítót most hirtelen az irodába, hiszen már tök jól ment online is (elutasítás). Aztán azt mondjuk, hogy nincs még maszkunk / az asszony félti a nagyszülőket és nem enged / a férjemet is behívták és nekem otthon kell maradnom a gyerekekkel (ellenállás). Utána mégis lesz maszk, elővesszük a biciklit, hogy ne kelljen békávézni és milyen jó volt végre röhögni egyet a kollégákkal azon, hogy nem lehet tudni, ki szólalt meg éppen a maszkja alatt (fordulópont). Innentől már egyszerűbb és a lényeget már talán értitek is: a vezetői feladataink is ugyanazok lett, mint a mizéria elején, azaz kopi-pészt:

1. Fogadd el a félelmet! – Nem tudhatod, hogy kinek milyen veszélyeztetett családtagja van vagy hogy milyen pszichés változásokat hozott nála az elmúlt két hónap, ezért dönteni se dönthetsz helyettük arról, hogy mi mennyire veszélyes. A vírusra még nincs ellenszerünk, a veszély még itt van és az ehhez való hozzáállás egyéni megítélés kérdése. Van, aki gond nélkül beül egy 10 fős meetingre egy 20 négyzetméteres tárgyalóba és van, aki feszeng és szorong, de nem mer szólni. A Te vezetői feladatod az „újraszerződés”, vagyis annak nyílt egyeztetése, hogy kinek mi fér bele: mi legyen kézfogás helyett, milyen messze üljetek egymástól, milyen gyakran és milyen hosszan találkozzatok, majd mindezeknek elfogadása. Szerintem itt most nincs helye izmozásnak, ha hosszabb távon is szükséged van a csapatodra, akkor maradj megértő velük továbbra is.

2. Tudd, hogy mi mozgatja az embereidet! – Már megint az a fránya Maslow, tudom, nagyon sokszor jövök vele, mégis itt a helye újra. Ez a változás könnyen visszalökhetett embereket a biztonság/kiszámíthatóság hiányának állapotába, hiába voltak már akár az elismerés, megbecsülés szintjén is, akár a karantén alatt is. Vedd észre, hogy mi borult meg most náluk és azzal foglalkozz!

3. Legyél pozitív! – Ezt nem ragozom. Az élet alapfeltétele, víruson kívül is.

4. Kommunikálj, kommunikálj, kommunikálj! – Ha döntéshozó vagy, az okokat, ha közvetítő, legalább a döntéseket add tovább a csapatodnak, amint Te tudomást szerzel róluk. Mivel most megint sokaknál nőtt meg a bizonytalanság szintje, megint azzal tudsz sokat segíteni, ha kiszámíthatóvá teszed a környezetüket, legalább azzal, hogy tudják, tájékoztatod őket minden lényeges témában.

5. Próbálj tervezni! – Ha konkrétumokat nem is, azt azért már most is látjuk, hogy elkezd visszarendeződni a gazdaság, tudsz tehát különböző forgatókönyveket felépíteni, amiket előhúzhatsz majd, amikor egy-egy peremfeltétel bekövetkezik. Például egy budapesti étterem tulajdonosa kész kommunikációs stratégiával várta a teraszok megnyitásának lehetőségét, a kihirdetés utáni órában kint is volt az üzenete a social médiában. Hab a tortán, hogy nem csak a szabályozásoknak akart megfelelni az újranyitással, hanem a vendégek fejével is gondolkodva kitalált biztonságos módszertanát etikus módon kommunikálta.

6. Ismerd el az apró sikereket! – Ez is kötelező víruson kívül is. Amelyik virágot öntözöd, az nő.

7. Használd a humorodat! – Ez most talán még nehezebb, mert a biztonságos #maradjotthonból megyünk vissza az egyéni szinten különbözőképp megítélt bizonytalanba és lehet, hogy még Te is napról napra ingadozol, de akkor legyen ez a humor tárgya, nevessetek együtt a nyomorotokon – ha kell, továbbra is online!

Egyébként, ha már itt tartunk, jöjjön egy kopi-pészt egy másik korábbi írásomból is…ugye Ti sem fogtok gondolkodás nélkül visszatérni a korábbi normálishoz? Ugye azon is gondolkodtok most, hogy Nálatok mi az „új normális”? Szerintem jobb, ha igyekszünk megtartani a most kialakított hasznos szokásokat, miközben visszapakoljuk majd a régiből azokat, amik pedig azt tették hasznossá. A rombolóakat, kockázatosakat és feleslegeseket nyugodtan elhagyhatod, amikor az új normádat alakítod ki.

A vezetőid fejlődésébe ezután is fektess! Ha csak idejük van, akkor olvassák el „Az Elég Jó Vezető” sorozatom cikkeit innen, ha pénzt is tudsz rájuk szánni, akkor egyeztessünk egy kifejezetten rátok szabott programot!

Szólj hozzá!